|
"Tüzes temperamentum, pontos ritmika és rendkívüli fegyelem" jellemzi a Bozsodi Vonósnégyes játékát, írta a németországi Aachener Zeitung zenekritikusa és véleménye szerint nemcsak elragadtatta játékával a zeneértő közönséget, hanem a "Brahms B dúr (op. 67.) vonósnégyes zenei értelmezésének csúcsát" jelentette.
A Bozsodi Vonósnégyes először 1995-ben hívta fel magára a közönség figyelmét. Ausztriában, a három főváros: Prága - Bécs - Budapest zeneakadémiáinak szervezésében, a Nyári Akadémia keretében megtartott Kamarazene Fesztiválon és Versenyen, ahol a közönség I. díját nyerték el.
Az együttes négy tagja szorosabb kapcsolatban áll egymással, mint bármely más vonósnégyes a világon: mind a négyen testvérek. Erdélyben, Marosvásárhelyen születtek, majd 1989 nyarán áttelepültek Szombathelyre. A szülők kiskoruktól segítették a zenei hivatáshoz vezető úton. Tamás a Győri Zeneművészeti Főiskolán, Lóránt, Szabolcs és Zoltán a Bécsi Zeneművészeti Akadémián szerzett diplomát. Állandó kamarazene tanáruk Devich Sándor, UNESCO díjas professzor, aki huszonöt évig a Bartók Vonósnégyes tagja volt.
A testvér kvartett rendszeres meghívott résztvevői voltak számos hollandiai és ausztriai mesterkurzuson, ahol világhírű vonósnégyesek formálták és növelték az együttes művészi teljesítményét: Amadeus Quartet , Juillard Quartet , Bartók Vonósnégyes , Alban Berg Quartett és a Smetana Quartet .
Sikeres hangversenyeket tartottak Európa számos országában, így többek között Ausztriában, Magyarországon, Németországban, Hollandiában, Szlovéniában, és Olaszországban.
A négy testvér további "élő" koncerteken lépett fel a budapesti Bartók Rádióban 2003-ban és 2004-ben. 2004 júliusában Hollandiában az Orlando Fesztiválon szerepeltek. Kamaramuzsikusként partnerük volt Metz István gordonkaművész, aki az Orlando Kwartet alapító tagja és az Orlando Festival főszervezője.2004 augusztusában Körmendi Klára, Bartók-, Pásztory és Liszt díjas zongoraművésznővel és Horváth László, Liszt díjas klarinétművésszel a Kőszegen megtartott XII. Lajtha László Nemzetközi Zenei Fesztiválon láthatta a közönség.
1999-ben jelent meg a Bozsodi Vonósnégyes első CD lemeze amelyen Mozart C-dúr "Disszonáns" (KV 465) és Csajkovszkij esz-moll (op.33) vonósnégyesei csendülnek fel.
A Bozsodi Vonósnégyest legutóbb Kiss Sándor művészi díjjal tüntették ki.
|